Fogarasi római katolikus templom

katolikusRómai katolikus
templom
helyFogaras
Brassó
Románia
epultÉpült:
1761–1780
fotozast tamogattaA fotózást támogatta:
Communitas Alapítvány

1291-ben Fogrosnak írták. 1369-ben Fogaras volt a neve.
Középkori temploma a város főterén állt, híres szépségű, háromhajós, gótikus templom volt. Mivel szerzetesi templomról és kolostorról létezik adat, valószínű, hogy erről a templomról van szó. A ferencesek birtokában volt, amit 1704-ben Rabutin a várból rommá lövetett. A híres fogarasi vár egy korábbi (10–11. századi) palánk vár helyén épült 1310-ben. Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna volt benne.
1687 után, amikor a várba katonaőrség került, megérkezett az első katonalelkész is P. Melsing Atanáz ferences személyében. P. Melsing utódai a katonalelkészségben szintén ferencesek voltak a legközelebb fekvő brassói vagy a nagyszebeni kolostorból. 1735-ben Boér József nemesi kúriáját a ferenceseknek adományozta. Ezen a kúrián és hozzá tartozó telken épült fel a ferencesek temploma a kolostorral együtt 1737-ben. 1760-ban az egész városban tűz pusztított, amikor a templom és kolostor is porrá égett.
1761–1780-ban építettek új templomot és kolostort.  Forrás: ersekseg.ro