Római
katolikus
templom
Kajántó
Kolozs megye
Románia
Épült:
XIII. század
A fotózást támogatta:
Communitas Alapítvány
Kajántó első okleveles említése 1263-ból van. Ekkor a kolozsvári Bencés apátság tulajdona. A templomot valamikor a 13. században építették.
A 15. században készülhetett a templom legértékesebb részlete, a hármas kőstallum. A Márk evangélistát ábrázoló megcsonkult dombormű középső ülőfülke fölött található.
A templomhajót szintén ebben az időben építhették. Az 1600-as évek elején, amikor a reformáció tanítása megjelenik a faluban, a lakosság templomával együtt református lesz.
Mária Terézia adja vissza az épületet a római katolikus egyháznak. Ezt, a Sipos Dávid által készített szószéki feljegyzés írja le. A torony az 1700-as évek végén készült el, feljegyzés van arról, hogy 1796-ban jezsuita szerzetesek szolgálnak a faluban, akik megjavítják a templomot. 1889-ben lett meg a sekrestye, ekkor újra nagyobb javítást végeznek a templomnál.
A templom búcsú november 1-én, mindenszentek ünnepén, vagy a hozzá legközelebb eső vasárnap szokott lenni. Forrás: Móra László református lelkipásztor