Marosnémeti református templom

reformatusReformátus
templom

helyMarosnémeti
Hunyad
Románia
epultÉpült:
1640

fotozast tamogattaA fotózást támogatta:
Communitas Alapítvány

A 60 ülőhelyes református templom 1640-ben épült, mennyezete részben boltozatos, illetve vakolt, lapos. A torony alatti bejáratnál szőlőfürtöt ábrázoló reneszánsz faragványok láthatók, a gótikus szentélyben a Gyulay és Haller családok kőbe faragott címere található meg, a templomhajó falain pedig a kriptában nyugvó Gyulai és Kun családok tagjainak emléktáblája áll. Reneszánsz építkezés nyomait viseli boltozatos szentélye, míg tornyának díszített ablakkerete a késő gótikára utal.
A torony 26 méter magas, bádoggal fedett. Az 1760-ban Segesváron készült harangot a 2000-es évek elején a dévai református templomba vitték át. Az állandó lelkészi állás 1930-ban szűnt meg Marosnémetiben, utána Marosillye, majd Déva leányegyházközsége lett.
Forrás: reformatus.ro