Ótordai református templom

    Református
    templom

    Torda
    Kolozs megye
    Románia

    Épült:
    XIII-XIV. század

    A fotózást támogatta:
    Communitas Alapítvány

    Az ótordai református templom Torda egyik legfontosabb építészeti öröksége, a város, és Kolozs megye egyik fő turisztikai látványossága. A templomot gótikus stílusban építették.
    Torda volt az első erdélyi város, ahol szabad vallásgyakorlást alkalmaztak: az 1568-as erdélyi országgyűlésen vallásszabadságot hirdettek minden vallás számára, így Torda már a koraújkorban fontos kulturális, vallási központtá vált, rendkívüli státussal felruházva templomát.
    1705-ben felgyújtották, majd a maradványokat lebontották, a középkori hajó boltozata és a templom szentélye pedig szinte teljesen összeomlott.
    A jelenlegi belső boltozatot és a tartóoszlopokat, valamint a tetőt és a karzatokat 1803-1805-ben építették.
    Az 1944-es tordai harcokban a templom is megsérült, különösen az orgona és a torony. Ezeket a károkat az 1960-as években javították ki.
    Forrás: Nagy Albert lelkipásztor (további részletek: reformatusotorda.ro)