reformatusReformátus
templom
helyGalambod
Maros
Románia
epultÉpült:
XIII. század

fotozast tamogattaA fotózást támogatta:
Communitas Alapítvány

Galambod, Marosvásárhelytől északra, tőle 13 kilométer távolságra, a névadó patak mentén, erdők koszorúzta dombvidéken fekszik. Közigazgatási szempontból Mezőcsávás község része.
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A helyi református egyházközség története a reformáció évszázadában kezdődött. Erre abból következethetünk, hogy a marosvásárhelyi egyházmegyei levéltár egy jegyzőkönyve szerint, a templom 1612-ben a reformátusok tulajdonában volt. A falu hajdani temploma a Szurdok dombon állott, a faluval együtt a tatárok pusztították el.
A dombtetőn álló, mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben, Bécsújhelyen öntötték.  Forrás: Refmarosmező